Blog
A németek 68 százaléka keveredett már jogi vitába
2019.11.22.Ha a vita elfajul
A szomszéddal, a főbérlővel, az albérlővel, a hivatalokkal, vagy egy baleset másik résztvevőjével: sok olyan szituáció előfordulhat, amikor konfliktusba keveredhetsz. Ha eszkalálódik egy vita, mindkét fél bíróság elé kerülhet. A németeknek már a 68 százaléka keveredett valamilyen jogvitába. A 45 év felettiek körében a megkérdezettek három negyede került ilyen helyzetbe. 2043 főt kérdeztek meg egy közvélemény kutatás keretében.
Az adóhatóság 6 oldalas kérdőíve a kettős háztartásról
2019.11.18.Ha dupla háztartást szeretne elszámolni, akkor számíthat rá, hogy az adóhivatal alaposan kikérdezi Önt az életkörülményeiről, illetve igazolásokat is fognak bekérni.
továbbMiért van szükség a gyermek adóazonosító jelére, ha nem is lakott velem Németországban?
2019.11.18.Az adóazonosító jel 11 számjegyből áll, és fel kell tűntetni az adóbevallásban.
Néhány évvel ezelőtt vezették be az adóazonosító jelet (Steuerliche Identifikationsnummer), melyet minden adóköteles ember megkap.
Azóta ez is egy eszközként szolgál arra, hogy megelőzzék a visszaéléseket.
Az Ergo anyacége a világ egyik legnagyobb viszontbiztosítója: Munich Re
2019.11.17.What do you want to do tomorrow?
Tekintsd meg a világ egyik legnagyobb viszontbiztosítója legújabb imidzs filmjét. Vajon mit lát, és milyen kockázatokra készül a világ egyik legnagyobb társasága?
Ön alkalmazott? Tudta, hogy alanyi alapon jár Önnek 1.000 euró átalány költség?
2019.11.17.A munkával kapcsolatosan felmerülő költségeknél elszámolhatóak azok a kiadások, melyek biztosítják, hogy
• munka megszerzésével,
• a munka elvégzésével,
• és a munka megtartásával
kapcsolódóan Önnek biztosítva legyen a jövedelme.
Mivel igazolható a dupla háztartás?
2019.09.11.Kettős háztartás, avagy a "doppelte Haushaltsführung", és hogy miért lehet fontos ez az adózók számára.
Számos nagy összegű költség elszámolható abban az esetben, ha elfogadja az adóhivatal a dupla háztatást.
Pénzügyekkel, adózással kapcsolatos szakszavak németül és magyarul 41-50.
2019.08.27.Szakszavak 41-50.
továbbEzeket a biztosításokat írhatod le az adódból!
2019.08.07.Vannak olyan biztosítások, és megtakarítások, melyekkel szinte minden átlagadózó rendelkezik, és ezeknek az az egyik előnye, hogy az éves díjuk csökkenti az adóalapot.
továbbPénzügyekkel, adózással kapcsolatos szakszavak németül és magyarul 31-40.
2019.08.03.Szakszavak 31-40.
továbbPénzügyekkel, adózással kapcsolatos szakszavak németül és magyarul 21-30
2019.07.27.Szakszavak 21-30
tovább